A tudatos jelenlét meditáció ígéretes lehetőséget mutat az internetes játékfüggőség kezelésében

Egy friss tanulmány, amelyet a Hangzhoui Normál Egyetemen Kínában végeztek, bizonyította a tudatos jelenlét meditáció (TJM) hatékonyságát az internetes játékkal kapcsolatos zavar (IGD) felnőttek kezelésében. Az IGD különböző egészségügyi és mentális problémákkal társul, mint például az érzelmi szabályozás zavara, a kognitív károsodás, az irányító funkció zavara és fizikai problémák.

Korábbi kutatások kimutatták, hogy az IGD-vel küzdő egyének erős sóvárgást élnek át, amelyek összefüggésbe hozhatók az orbitofrontális kéreg és a dorsolateralis prefrontális kéreg olyan frontális agyi régiókban bekövetkezett változásaival, mint a sóvárgás. Ezenkívül megfigyelhető volt az olyan agyi régiók közötti kapcsolatok megváltozása, amelyek részt vesznek a jutalomfeldolgozásban és az irányító funkcióban az IGD-vel küzdő egyénekben.

Bár korlátozott a rendelkezésre álló kezelések száma az IGD esetében, a TJM ígéretesnek bizonyult terápiás beavatkozásként. A TJM társaságilag elfogadott terápia, amely javítja a figyelmet és az önirányítást. A nem ítélkezéssel történő részvételen alapul, és fenn kell tartani a pihentető figyelmet a zavartalan figyelem fenntartására.

A véletlenszerű klinikai vizsgálat 80 IGD-vel küzdő résztvevőt fogott magában, akiket véletlenszerűen osztottak be vagy a TJM csoportba, vagy a kontrollcsoportba, amely fokozatos izomlazítást kapott. A tanulmány szerint mind a TJM, mind az izomlazítási csoportok csökkentést mutattak az IGD mutatóiban az intervenció után. Azonban a TJM csoportnál nagyobb csökkenés volt tapasztalható a játéksóvárgások terén a PMR csoporttal összehasonlítva.

A tanulmány azt is vizsgálta, hogyan működik a TJM hatékonysága az IGD kezelésében. Megfigyelték, hogy a TJM csökkentette az olyan agyi régiók aktivitását, amelyek a sóvárgáshoz kapcsolódnak, például a lencseformájú magvak, a központi frontális kéreg és az insula területein. Ezek a régiók szerepet játszanak a dopaminerg áramkörökben és szerepet játszanak a csábítások indukálta sóvárgásokban.

Az eredmények azt sugallják, hogy a TJM képes megváltoztatni a sóvárgással összefüggő frontopallidális válaszokat, és hatékony kezelés lehet az IGD számára. További kutatásra van szükség annak érdekében, hogy feltárjuk a TJM hosszú távú hatásait és annak potenciálját, mint egy átfogó intervenció az IGD számára.

Az általános témához kapcsolódó, de az anyagban nem említett tények között szerepel:
1. Az internetes játékkal kapcsolatos zavar (IGD) a World Health Organization (WHO) által elismert mentális állapot, és szerepel az International Classification of Diseases (ICD-11) listáján.
2. Az IGD-t az internetes játékok túlzott vagy problémás használatával jellemezzük, amely jelentős káros hatással van az élet különböző területeire.
3. A tudatos jelenlét meditáció (TJM) egy gyakorlat, amely a figyelem összpontosítását a jelen pillanatra és elfogadására ítélkezés nélkül tartalmazza.
4. A TJM-t alaposan tanulmányozták különböző mentális állapotok, mint például függőség, szorongás és depresszió kontextusában.
5. A TJM koncepciója buddhista hagyományokból ered, de terápiás célokra szekularizálták.
6. A Tudatos Jelenlét Alapú Kognitív Terápia (MBCT) egy strukturált program, amely a tudatos jelenlét meditáció elemeit kombinálja a kognitív viselkedésterápia (KVT) módszereivel, és hatékonyságát különböző rendellenességek esetében igazolták.

A TJM alkalmazásával kapcsolatos legfontosabb kérdések az IGD kezelésében:
1. A TJM hosszú távú hatásokkal rendelkezik-e az IGD tüneteinek csökkentésében?
2. Milyen azon mechanizmusok állnak a háttérben, amelyeken keresztül a TJM csökkenti a sóvárgást és javítja az önirányítást az IGD-vel küzdő egyéneknél?
3. A TJM hatékonyabb-e más kezelési megközelítéseknél az IGD, mint például a kognitív viselkedésterápia vagy a gyógyszeres kezelés?
4. Vannak-e speciális népességek vagy alcsoportok az IGD-vel küzdő egyének között, akik valószínűbb, hogy hasznot húznak a TJM-ből?

A témához kapcsolódó főbb kihívások vagy viták a következők lehetnek:
1. Nincs egységes diagnosztikai kritérium az IGD esetében, ami változékonyságot okozhat a kutatási eredményekben és a kezelési megközelítésekben.
2. Lehetőség van az önkiválasztódási torzításra a TJM-t vizsgáló tanulmányokban, mivel azok az egyének, akik motiváltabbak a gyakorlatban való részvételre, valószínűbb, hogy részt vesznek.
3. Az önbevalláson alapuló mérések szubjektív jellege, amelyet az MM és az IGD-re vonatkozó tanulmányok során alkalmaznak, korlátozhatja az eredmények objektivitását.
4. Az MM programok és a képzett oktatók korlátozott elérhetősége és hozzáférhetősége, amely meggátolhatja ennek a beavatkozásnak az átfogó alkalmazását az IGD esetében.

Az MM használatának előnyei az IGD kezelésében a következők lehetnek:
– Az MM nem-farmakológiai és nem invazív beavatkozás, amely könnyen integrálható a meglévő kezelési megközelítésekbe.
– Az MM fokozza a figyelmet, az érzelmi szabályozást és az önérzékelést, amely fontos készségek az IGD-es egyének számára.
– Az MM elősegíti a nem-ítélkező attitűdöt és elfogadja a jelen pillanat tapasztalatait, amelyek segíthetik az IGD-vel küzdő egyéneket az önfenyegetés és a súlyok vezékelt játék viselkedésével kapcsolatos szégyent csökkenteni.

Az MM használatának hátrányai az IGD kezelésében a következők lehetnek:
– Az MM lehet, hogy nem minden IGD-vel küzdő személy számára megfelelő, mivel bizonyos szintű hajlandóságot igényel az önvizsgálat és öntükrözés elvégzésére.
– Az MM hatékonysága változhat az egyén motivációjától és elkötelezettségétől függően a gyakorlatot illetően.
– Az MM talán nem foglalkozik az IGD-en belül lévő pszichológiai vagy társadalmi tényezőkkel, mint például a magányosság, a szociális szorongás vagy az alacsony önbecsülés, amelyek további terápiás intervenciókat igényelhetnek.

Javasolt kapcsolódó linkek a fő webhelyhez:

American Psychiatric Association – DSM-5
World Health Organization – Gaming Disorder
Harvard Health – Mindfulness Meditation Practice and Therapy
National Center for Biotechnology Information – Mindfulness Meditation: A Primer for Rheumatologists